Emlékszem a Commodore 64-es korszakra. Arra a jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető hangra, ahogy a magnó töltötte be a játékot, és arra a vibráló feszültségre, ahogy vártam, hogy a „hangyaháborús” képernyő végre játékká váljon. És emlékszem a frusztrációra, amikor órákon, néha napokon át elakadtam egy pályán. Aztán az egyik „guru” ismerősömtől kaptam egy listát, benne a szent grállal: a cheat code-okkal. POKE 32496,173 – örökélet, POKE 33252,173 – sérthetetlenség. Misztikus karaktersorok, melyek varázslatnak tűntek, de valójában nem voltak az. Csak annyi történt, hogy valakik, akik ismerték a rendszer logikáját, megmutatták a kiskapukat.
Digitális majális van a Hűvösvölgyi nagyréten,
Azt hallottam, jó a software, ezért én is kimentem.
Öt IC a belépődíj, gyerekeknek három chip,
Programozott computerek mulattatnak hajnalig.
Infrahangos sütőn sütnek elektromos virsliket,
Plexi kólát rendel hozzá processzoros Henriett.
Tirisztoros szupergép agy vezérli a körhintát,
Szenzoros a céllövölde, bámulja a sokaság.
Digitális majális,
Minden csoda reális.
Digitális majális,
Egy játék sem banális.
Egy társasággal beneveztünk a kábelhúzó versenyre,
Nagy térerő különbséggel meg is nyertük nevetve.
A hirtelen jött áramszünet nem okozott semmi bajt,
Szerencsére ott volt E.T., s becsavart egy űrcsavart.
Digitális majális,
Minden csoda reális.
Digitális majális,
Egy játék sem banális.
A majális színpadon egy robusztus figura,
Énekelve szórakoztat Digitál Gyula.
(Ugye megvan, hogy ki is az a Digitál Gyual?)
Csak mostanában jöttem rá, hogy az élet szinte minden területén vannak ilyen kódok, csak meg kell ismerni az adott dolog belső logikáját. Erre lennének az iskolák, a beszélgetések a szülőkkel, a tapasztalatszerzés az öregebbektől. Mindaz, amit az ember fiatalon hajlamos „félvállról venni”.
12 éves lehettem, amikor apámat megkérdeztem, mit jelent az a mondás, hogy „amíg csak ismerkedik az ember a lánnyal, tartsa nyitva a szemét, ha viszont már megkapta, félig hunyja le”. Apám egyszerű ember volt, nem gondolkodott metaforákban. Azt felelte: „Amíg ismerkedtek, figyelj minden intő jelre! Hirtelen haragú? Rendetlen? Esetleg káromkodik? Ha viszont úgy döntöttél, hogy a társad lesz, később ne hánytorgasd fel neki.” Mondott persze tisztán „testi” dolgokat is: „Ne lepődj meg, ha a veled élő lány vécére megy. De ilyenkor ne csak a szemed hunyd le, hanem a füled is fogd be, az orrodról nem is beszélve.” Jót nevettünk. Az egyszerűsége ellenére sokat tanultam tőle. Az életről, a nőkről. Ő nagy nőfaló volt, és egy mondatban össze tudta foglalni a titkot: „Add meg nekik a tiszteletet és a figyelmet. Ha így teszel, bármit megkaphatsz tőlük. Bármit.”
Ez volt a POKE 001, az én cheat code-om a lányokhoz. És működött. Vadidegen lányokkal simán szóba tudtam elegyedni úgy, hogy én szinte nem is beszéltem. Kérdeztem pár „semmitmondó” kérdést, és csak figyeltem, ők meg beszéltek, beszéltek. Egy idő után már én voltam a figyelmes srác, akivel bármiről lehetett beszélni. Sok lánynál megmaradtam a barát zónában (amúgy ez nagy hátránya ennek a technikának), na de a többi szinte mind „főnyeremény” volt.
És ahogy teltek az évek, egyre több formában köszöntek rám a cheat code-ok.
Amikor belevágtam az AsEasyAsPIE YouTube csatornába, a célom tiszta volt, de a megvalósítás sikertelen. Hiába volt jó a tartalom, senki nem látta. Ezernél több feltöltött videó, jó esetben 50-100 megtekintés. Évekig nem is foglalkoztam az egésszel. De most elkezdtem beleásni magam a YouTube SEO világába, és hirtelen minden más lett. A kulcsszókutatás, a többnyelvű címek, a versenytársak elemzése… hogy megtaláljam az on-line tér cheat code-jait.
Rájöttem, hogy a YouTube SEO nem egy sötét mágia, hanem egy játék, aminek megvannak a maga szabályai, pályái és igen, a maga kódjai is. Amikor a TubeBuddy programban rákeresek egy kulcsszóra, és az a sok piros sáv után hirtelen egy 100/100-as, „Kiváló” minősítést ad, az pont olyan eufórikus pillanat, mint amikor a régi játékban a POKE parancs után megjelent a „READY.” felirat.
A játék következő szintje a „kirakat” megtervezése. Hiába tökéletes a SEO, a harc a nézők kattintásáért a bélyegképeken dől el. Sokáig csiszoltam a stratégiát és korántsem biztos, hogy kész van: a kezdeti, letisztult művészi képektől eljutottam egy hibrid megoldásig, ahol a saját karikatúrám és a célzott, kontrasztos feliratok adják el a „terméket”. Ezután jött a többnyelvűség. Elkészültek a magyar, vietnámi, indonéz, német és spanyol „csali-szövegek”, amikkel a helyi piacokat célzom meg, remélve, hogy az ő nyelvükön írt üzenet becsalogatja őket az angol nyelvű dalerdőbe. A rendszer lassan reagál, de a jelek biztatóak.
Érdekes módon a „Barking Up the Wrong Tree” című dalom audio verziója a YouTube Music-on magától életre kelt, és pár nap alatt ezer feletti lejátszást ért el, mert bekerült különböző zenei listákba. És bár a célközönségem a nem angol anyanyelvű tanuló, a legtöbben az USA-ból és Angliából hallgatják. Ez eleinte zavart, de rájöttem, hogy ez a legnagyobb dicséret: a zenei „csomagolás” önmagában is megállja a helyét.
Hogy a rendszert a helyes irányba tereljem, a dal videó verzióját elindítottam egy pár dolláros, napi YouTube hirdetési kampánnyal, célzottan a kiválasztott országokban. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. Bár a megtekintések szinte kizárólag a hirdetésből származnak, az átlagos nézési idő 60% feletti, ami azt jelenti, hogy a célközönség, ha már eljut hozzá a tartalom, imádja. Az algoritmus most rengeteg adatot kap arról, hogy kik is az én valódi nézőim. A „cheat code” tehát működik, de a játék, mint mindig, tartogat még meglepetéseket.
Mire megírtam ezt a posztot a 2:24 átlagos megtekintási idő lezuhant 2:ö7üre, de ez még mindig 50% feletti eredmény.
Miért élvezem? Mert ugyanaz a gyermeki öröm van ebben, mint régen. A rendszer megértésének, a kísérletezésnek és a sikernek az öröme. Legyen szó egy Commodore 64-es játékról, emberi kapcsolatokról vagy egy globális videómegosztó algoritmusáról, a logika ugyanaz: figyeld meg a rendszert, értsd meg a szabályait, és találd meg a kulcsot.