Amikor az ember belebonyolódik az emlékeibe, előbb-utóbb eljut a nagy szerelmeihez. Nálam is ez történt. Nemrég írtam az elsőről, az igaziról, az áttörésről, ami megmutatta, hogy mennyire jó tartozni valakihez. Aki rádöbbentett, hogy mekkora tévedés volt a minőséget mennyiségre cserélnem. Miközben írtam róla, már ott kopogtatott egy másik lány emléke. Ő is az igazi volt, de teljesen másképp, mint az első. Az első egy villámcsapás volt, ő pedig egy hosszú küzdelem főnyereménye. Furcsa módon először nem az ugrott be, hogy kezdődött, hanem az, hogyan lett vége. De az egy másik történet, amit majd egyszer meg kell írnom.
Az igazat megvallva nem is tudom, mikor és hogyan ismerkedtünk meg. Arra sem emlékszem, mikor kezdtem el többet látni benne, mint egy lány, akivel egy társaságba járok. De kristálytisztán ott él a kép az agyamban, ahogy minden délután nála vagyok, segítek neki a tanulásban, együtt megyünk mindenhova, még vásárolni is elkísérem. A szülei csak velem engedik el hétvégente az éjszakába, mert én vigyázok rá. Látom, ahogy csak miatta éjjelente otthagyom a bulit, hogy hazakísérjem, hogy aztán rohanjak vissza táncolni, inni, csajozni. És látom magam, miközben mást csókolok, más testét simítom végig lágyan, csak rá gondolok.
Valószínűleg mindenkinek volt egy ilyen barátja. Talán ez része annak a fiatalos káosznak, amitől érdekesek lesznek a tinédzserévek. De valójában már akkor is tudtam, hogy ez nem egy kezelhető helyzet. Előbb-utóbb nagy robajjal vége kell hogy legyen.
Én leszek az éjfél,
Kézen foglak,
Szétrepesztem rajtad az inget,
Én leszek az ágy,
A lehulló könnycsepp,
Én leszek
A vággyal terhes tekintet...
De mégis játszottam. Úgy tettem, mintha nem bántott volna, amikor más fiúkról mesélt. Mintha nem zavart volna, amikor valaki mással jelent meg kézen fogva. Amikor nekem kellett vigasztalnom egy nagyobb szerelmi csalódás után.
Mindeközben biztos voltam benne, hogy ő is érez irántam valamit, ami több, mint egyszerű barátság. De nem értettem, miért nem kapok semmi jelet, miért élvezi, hogy kínozhat. Ennek köszönhető, hogy megtettem a legrosszabb dolgot, amit megtehettem. Összejöttem a barátnőjével. Nem azért, mert tetszett, hanem mert választ akartam.
Ahogy fölém nő az éj
Álmodni nem hagy a vád
Ha becsukom fáradt szemem
Tekinteted az arcomba vág
Szemed tüzénél megvakulok
De lassan újra feljön a Nap
Nélküled semmi vagyok
A következő fél évben csak ritkán találkoztunk. Kerültük egymást. Ha néha összefutottunk, akkor ő azonnal támadott. Engem, az aktuális barátnőmet, mindent. A találkozásaink egyre kellemetlenebbek lettek mindenki számára, míg végül az egyik közös ismerősünk leült vele beszélni. Nem tudom, mit mondott neki, de másnap kaptam egy üzenetet, hogy hívjam fel.
Egy parkban ültünk, és sokáig beszélgettünk. Sok bepótolni valónk volt. És valahogy onnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Mintha az előző fél év nem történt volna meg. Újra barátok lettünk, de már mindketten tudtuk, hogy ez nem csak egyszerű barátság. Nem mondtuk ki, de ott volt a levegőben. Minden mozdulat, minden pillantás mást jelentett, mint korábban.
Aztán jött az a nyári délután. Koncertre készültünk a DM klubba. Náluk töltöttük a délutánt, zenét hallgattunk, beszélgettünk. Ő elment fürdeni, én pedig ledőltem a kanapéra, feltettem a fejhallgatót, átadtam magam a zenének. Vártam, hogy elkészüljön, és indulhassunk.
Egyszer csak ott állt előttem. Vizes hajjal, félig nyitott fürdőköpenyben. Mozdulni sem tudtam a döbbenettől, és már lovagló pózban ült rajtam. Csodaszép volt. Az arcára boruló nedves göndör haj, a vágytól égő tekintete, a finom libabőr, ami megjelent a mellein, amikor megfogtam a derekát… Abban a pillanatban megállt az idő. Tudtam, hogy ez az a pillanat, amire oly régóta vártam, de mégis leblokkoltam.
- Most miért csinálod ezt? — kérdeztem.
- Csókolj meg! — mondta. — Ha most nem csókolsz meg, soha nem fogsz.
Innentől kezdve egyetlen emlékem van. Az a nap egy végtelen csók. Mintha összeolvadtunk volna. A koncertre alig emlékszem. Sőt, még arra sem, hogy másnap mit csináltunk. Elvégre onnantól egy pár voltunk. Sokáig.
Hiszed, vagy nem
Most meghaltál bennem
De egy szívdobbanással újjászületsz
Rettentő mélyről bukkansz fel ismét
És én szinte sajgok
Hogy újra szeretsz
Ne uralkodj rajtam, ne gyűlölj meg engem
Belém kapaszkodj, érezd, hogy lebegsz
Velem vétkezz, velem imádkozz
És ne titkold semmit, hogy szerelem ez